Hangulatadó

kurzor

kurzor2

S Pink Premium Pointer

2015. május 5., kedd

3.rész- A sorsforduló

Ma vidáman ébredtem, mert kint száz ágra sütött a nap és az időjárás általában befolyásolja hangulatom kilétét. Összekaptam magam és arra gondoltam, hogy elmehetnénk a csajokkal egyet shoppingolni. Az öltözékem egy PARIS feliratú fehér póló, rózsaszín short, rózsaszín tornacipő, napszemcsi, füles.
Ezért fel is hívtam Vandát és Kittit akik beleegyeztek, megbeszéltük,jöjjenek értem fél óra múlva.Addig míg vártam megreggeliztem és mikor épp az utolsó falatot nyelem le már csöngetnek is. Elindultunk hát a közeli plázába, ami 20 percre volt gyalog.  Oda is értünk. Gondoltuk beülhetnénk egyet fagyizni valahova, meg is találtuk az erre a célra alkalmas fagyizót. Az én fagyim: csokis keksz, eper, és áfonya. Miután ízletesen elfogyasztottuk be mentünk a legmárkásabb boltokba és szinte felvásároltuk az egész plázát, mivel holnap lesz a szülinapom(!!!) aputól előlegbe elkértem a pénzt.Már nagyban mentünk volna tovább amikor én hirtelen rosszul lettem.
- Hé minden rendben?- kérdezte Kitti.
- Aha válaszoltam - bár ha ez nem is így volt.
- Gyere menjünk el a mosdóba - tanácsolta Vanda.
A lányok tök kedvesen felkaroltak és elkísértek a mosdóba.
- Mi volt ez?- kérdeztem értetlenkedve.
- Nem tudom - felelte Vanda.
- Kicsit hányingerem lett-szóltam újból, bár ahogyan ezt kimondtam sugárban jött ki az előző fagyi.Gyorsan beszaladtam az egyik kabinba, hogy ne legyen minden tiszta dzsuva.Kitti és Vanda is követett és fogták a hajam.Miután "végeztem" megkérdezték, hogy hívjanak-e egy orvost.Megnyugtattam őket, hogy ez nem más csak egy szimpla gyomorrontás, de nem hagyták annyiban haza fele elkísértek a háziorvoshoz.Várakoztunk egy kicsit amikor szólított, hát befáradtam a csajok is jönni akartak de mondtam nekik nem szükséges.A doki lefektetett az ágyra, kérte, hogy húzzam fel a pólóm, mert csinálna egy ultrahangot.Én persze semmit sem láttam a képernyőn, de az ő szája egyre jobban mosolyra fakadt....... Miután megcsinálta az ultrahangot felém fordult.
- Gratulálok!Anyuka lesz!- felelte boldogan.
- Miiii???- üvöltöttem amire a lányok bejöttek.
- Jó napot doktor úr- mutatkoztak be.
- Mi történt?- nézett rám Kitti, mire az orvos felé mutattam mert a sokktól szinte pislogni sem tudtam nem hogy beszélni.
- Az történt, hogy Evelin terhes- jelentette be a doki, erre mind a ketten sikítani kezdtek és a nyakamba ugrottak.
- Ez csodás köszönjük- köszönt el Vanda és kihurcolt engem.
- Gratulálok!-ugrándozott Kitti.
- Én is-  követte Vanda.
- Na miért nem szólsz egy szót se?- értetlenkedett Kitti.
- Hát csak, csak,  nem tudom eldönteni, hogy örüljek e vagy sem, mert még fiatal vagyok, hisz holnap leszek csak 18 éves és ott van apu, meg Tomi és még élni akarom az életem!- feleltem szinte depressziósan. A lányok egyetértően bólogattak mert rájöttek,hogy tökre igazam van. Szóval haza mentünk és a lányok a kapunktól elváltak.
- Sziasztok!- csaptam be magam mögött a kaput és mentem is befelé.
- Haza jöttem- mondtam apuéknak akik látszólag nem hiányoltak.
- Szia kicsim!- köszöntött Melinda.
- Cső- köszöntem mert igaz hogy bírom őt de na kicsim? Pfff.
- Lehetnél kedvesebb is "anyáddal", ugyan is össze házasodunk!-kiáltott apu.
- Mi?- próbáltam örömöt színleltetni. Ezután elmondta hogy lesz mint lesz a lagzi meg a templomi esküvő és felkértek koszorús lánynak.Még hosszasan beszélgettek amikor látták rajtam, hogy valami nyomaszt.
- Gond van?- kérdezte apu aggódva.
- Melinda, apu be kell valamit jelentenem... terhes vagyok!!- mondtam halkan szinte sírva.
- Mi?- néztek kérdőn.
- Hogy nem szóltál erről?- értetlenkedett apu.
- Úgy, hogy csak most tudtam meg én is- mondtam a szám szélét rágva.
- És Tomi tudja már?- kérdezte Melinda.
- Nem épp akkor akartam felhívni amikor az esküvőt kezdtétek mesélni.
- Jó bocsánat- mondta gúnyosan Melinda, de oda se figyeltem mert már rohantam fel a szobámba.Előkaptam a telefont és gyorsan tárcsáztam.
- Haló?- mondta Tomi.
- Szia figyu van egy hírem..... terhes vagyok!- feleltem zaklatottan, majd pecekig vártam, hogy válaszoljon de csak nagy csönd hallatszott.
- Halóó vagy? Haló?
- I-igen- mondta Tomi. -  Ez komoly? Csak ugratsz!
- Nem ez komoly gyere át!- mondtam
- Jó máris indulok!Amint kimondta már itt is volt.
- Szia kicsim!- mondta kapkodva majd gyorsan a hasamat kezdte méregetni. Hanyadik hónapban jársz?
- Még se hanyadik.. az elején. Nyugtattam meg.
- És ez mikor derült ki?- rángatott fel a szobámba.
- Egy órája?- feleltem. - Örülsz?
- Az nem kifejezés!!-válaszolta majd amikor a szobámba értünk elkezdett csókolgatni. Ezután felhívtunk egy nőgyógyászt aki mindenről tájékoztatott.Őszintén, megnyugtatott.Tomi közölte, hogy itt akarna aludni, ezért beraktunk egy romantikus filmet és ágyba bújtunk.Közben édesen csókolgatott és simogatta a pocakom.Végül elaludtunk.

2015. március 3., kedd

2.rész- A zűrzavaros nap

Ma reggel nagyon boldogan keltem fel mivel átestünk ezen a kis kalandon. Tomi még javában aludt ezért én csináltam meg a reggelit ami rántotta volt. Ágyba vittem neki és nagyon nagy mosollyal hálálta meg nekem és egy csókkal. Magamnak is csináltam így együtt ettünk,közben átbeszéltük a tegnap estét. Végül megdicsérte a főztöm - ami igazából nem nagy cucc, de örültem neki.- Miután megettük elmosogattunk és egy kicsi rendet raktunk, mivel ma el kell hagyni a szobát. Azután felöltöztünk meg rendbe szedtük magunkat. Összepakoltuk a holminkat és már indultunk is. Át adtuk a kulcsokat a tulajnak. Mielőtt haza mentünk volna elmentünk még egyet kirándulni.
- Nagyon jó volt ez az este.-mondta Tomi.
- Szerintem is.-válaszoltam.
- Hallod menjünk már erre- mutattam egy meredek veszélyes útra ami tiszta pocsolya. Ekkor Tomi furán nézett, hogy én erre akarok menni de bele egyezett. El is indultunk, mikor megcsörren a telefon.
- Halló ki az?- kérdeztem csodálkozva. Hisz ilyenkor ki a bánat hívhat.
- Kicsim én vagyok az apu - felelt.
- Szia hát te?
- Melinda kórházba került.
- Mi???- kérdeztem csodálkozva.
- Tegnap este nagyon rosszul lett és el is ájult.-válaszolt.
- Jó gyorsan megyünk -mondtam, végül leraktam a telefont. Elmagyaráztam az egészet Tominak és ő is nagyon kiborult.Gyorsan vissza mentünk az ösvényen és be is ültünk a kocsiba. Tomi indítaná de nem indul és nem indul. Már sík ideg voltam amikor végre elkezdett búgni a motor. Huh megnyugodtam. Repesztettünk az úton vagy ezerrel mire oda értünk. 3 óra volt az út. Mikor megérkeztünk már apu kint várt a kórház ajtajánál. Kétségbe esett képe volt, nem értettem miért mert hát azon kívül, hogy elájult semmi baja nincs.Végül bementünk Melindához beszélgettünk egy kicsit, amikor az orvos lépett be az ajtón. Mindenki ledermedt mert nem számítottunk rá, és ijesztő is.Szóval elmagyarázta az elájulása okát ami az volt, hogy túl sokat iszik. Azt javasolta, hogy le kellene szoknia mert ha így fojtatja meghal. Mikor ezt az orvos kimondta apu el is kezdett zokogni. Annyira rossz volt a hangulat a kórteremben, hogy bárcsak ne lettem volna ott. Aztán kiment az orvos aput meg otthagytuk,hogy eméssze meg az egészet és ,hogy Melindával beszéljen erről az egészről.
Mi Tomival kimentünk a kocsihoz, és szálltunk volna be amikor szintén a telefon csörög.
- Szia Evelin -szólt egy hang.
- Szia Vanda?- kérdeztem.
- Igen figyu csak azért kereslek, hogy ráérsz- e ma este?
- Hát szerintem igen miért mivan?
- Lenne egy buli nálunk tudod ilyen hétvégi piálós kis összejövetel.
- Oké majd még később beszéltünk.-köszöntem el.
- Jó szia.
- Ki volt az?- kérdezte Tomi.
- A barátnőm tudod Vanda.
- Ja tényleg és mit mondott?
- Csak annyit , hogy lesz egy buli és nem megyek-e. Tényleg nincs kedved velem jönni?- kérdeztem.
- Úgy sincs programom ma estére meg legalább veled lehetek -felelte.
- Oké, akkor menjünk haza és készüljünk. Már nem is válaszolt hanem pattant is be a kocsiba és intett,hogy menjek én is. Hamar haza értünk mert 20 percnyire volt a házunk. Kiszálltunk, vittük a holmikat és be is mentünk a házba. Elpakoltam a cuccokat, sőt Tominak is csináltam egy külön szekrényt. Nagyon élvezte , hogy lehet egy szekrénye NÁLAM. Igazából boldog voltam én is, vagy ez egy előjel, hogy majd nem lesz rossz, ha egyszer összeköltözünk? Na mindegy ezzel a kis pakolással el is ment 1 óra, szóval gyorsan kellet készülnünk. Ez alatt beszéltem Vandával is, megbeszéltük az időpontot. Vissza térve az öltözéshez. Fél órát álltam a szekrény előtt mire kiválasztottam a ruhám miközben Tomi már vagy hatszor szólt , hogy mit vacakolok ennyit. Nem is értem a fiúk, hogy készülnek el ilyen hamar? Végül kiválasztottam a szettem ami egy kék macis trikó koptatott farmer és kék csuka. Tomi megdicsérte hisz mindent szeret rajtam.   Már csak a sminkem volt hátra amit 10 perc alatt megcsináltam. Végül elkészültem teljesen, Tomi már kint várt. Nem kocsival mentünk mert Vanda 1 utcával arrébb lakik. Na elsétáltunk tök romantikus volt az egész.Oda is értünk. Már javában folyt az egész. Kopogtattunk és egy srác nyitotta ki az ajtót.Tanakodva néztem amikor is Tomi kezet fogott vele és megölelték egymást.
- Ki ez?- kérdeztem halkan.
- Ő itt Márk a haverom -válaszolt vidáman.
- Haver ki ez a csinos pipi?- kérdezte Márk. Míg én megilletődötten néztem rá, szerintem látszott is ahogy elpirultam.
- A barátnőm szóval el a kezekkel!- válaszolt Tomi. Tök cuki volt ahogy megvédett. Bementünk a házba és tiszta káosz volt az egész, de hát csak most kezdték el és már ilyen? Tanakodtam ezen egy pár percet amikor kiábrándultam az egészből mert nem láttam Tomit.Mindegy is kell külön élet. Ebben a pillanatban jelent meg Vanda és rögtön megölelt. Puszit is adtunk egymásnak és elhívott a nagy szobába ahol táncoltak a többiek. Nagyon cool zenék voltak annyit táncoltunk, hogy a végére mindenki tökre leizzadt de nem érdekelt különösebben. Aztán láttam Tomit aki full részeg volt ezért le ültettük egy székre és ott ült a buli végéig és dumált a haverjaival. Én táncoltam Vandával meg Kittivel is.Ők kicsi korom óta a legjobb barátnőm. Ki tárgyaltuk a tegnap éjszakát is amin a Tomival voltam. Nagyon örülnek nekünk. Eközben ők is szedtek fel pasit a buli alatt. Én furcsálltam ezt mert ilyen hamar? Na mindegy. Vége lett a bulinak össze szedtem Tomit elköszöntünk a többiektől és indultunk is. Még szerencse , hogy közel lakunk mert így is nehéz volt őt haza vonszolni.Hála az Istennek végre haza értünk. Gyorsan bele dobtam őt az ágyba, én addig át öltöztem a hálóingembe. Még megnéztem aput, hogy itthon vannak-e. Itthon voltak be is mentem a szobába és mint kiderült Melindának talán sikerül majd leszoknia mivel még nem annyira függő. Mi után ezt kitárgyaltuk mentem aludni. Húzós nap volt ez.

2015. március 2., hétfő

1.rész - A túlesés

Sziasztok a nevem Evelin, 16 éves vagyok. Jelenleg Pesten lakok. Apukámmal élek és az ő "barátnőjével". Anya kicsi koromban elhagyott minket egy másik pasiért meg iszákos is volt szóval nem is baj. Apu ezt nehezen tudta feldolgozni ezért évekig emó volt... furi mert egy apuka? Na mindegy. Végül 5 év után megemésztette amikor összejött egy rocker csajjal. Szóval kialakult nálunk egy különös család.Ja és járok balettre.Az egyik nap a barátommal Tomival sétálgattunk az utcán és azon tűnődtünk, hogy még egyikünk sem esett át a szűzségi fokozaton.
- Figyelj mi lenne ha holnapra kibérelnénk egy faházat valahol pl. Mátra vagy ilyen erdőszerűségben és túlesnénk?- kérdezte Tomi.
- Biztos készen állunk mi erre?- aggódtam. Hisz félek mert mi van ha nem élvezzük, meg lehet nem ő az igazi. Haboztam egy jó ideig és bólintottam a kérdésére. Mi rossz sülhet ki belőle? Megfelelően védekezünk baj nem lehet belőle. Még sétáltunk egy ideig, végül egy zsákutcába kerültünk. Jót nevettünk rajta, hogy elnéztük. Ekkor rápillantottam az órámra..
- Te jó ég így elment az idő? Teljesen kiment a fejemből!- kaptam a fejemhez.
- Ne aggódj kicsim oda fogsz érni.-mondta vigasztalóan. Mert elfelejtettem, hogy ma próba van az egyik közelgő előadásra.Gyorsan kapkodtam a lábaimat.Ekkor hirtelen megálltam.
- Tomi figyelj a hétvégén lesz az előadás, és akkor akartuk megtenni a lépést.-kiakadtam hirtelen és valószínű úgy néztem ki mint egy elmebajos.
- Szívem semmi baj, majd megcsináljuk máskor - csitított le.
- Ezt nem érted mert apu akkor nem lesz otthon és nyugodtan csinálhattuk volna, de a fellépés is fontos.
- Jó figyelj lehet , hogy nem értem de megoldjuk- tök pozitívan áll a dolgokhoz.Amit csodálok mert én folyton idegeskedek meg aggódok, de ő mindig mellettem áll, ebből látszik , hogy szeret.
- Oké de most már induljunk mert még jobban elkések. Elsétáltunk a táncteremig ami 3 km-re volt. Le ment a próba. Huh tökre kifáradtam, de se baj megérte. Mivel ügyesen táncoltam ezért előre állítottak. A próba végén mindent megbeszéltünk a holnappal kapcsolatban. Indultam ki a kapun át már az utcán voltam, mikor valaki elkapta a kezemet. Hirtelen megállt bennem az ütőér.
- Hova sietsz?- kérdezte Tomi.
- Rám ijesztettél - feleltem.
- Bocsi nem akartam, csak gondoltam megvárlak a próba alatt és mehetünk haza együtt -mondta.
- De édi vagy köszönöm- majd lassan haza kísért bár az úton szinte egy szót nem szóltunk egymáshoz de jó volt vele lenni. Haza értünk felmentem a szobámba, aput meg Melindát sehol nem láttam biztos elmentek inni valahova mert Melinda is iszákos. Milyen jó családom van .... Eljött az este és készültem aludni, hogy holnap ne karikás szemmel álljak színpadra. Már az ágyban fekszek mikor megcsörren a telefon, felvettem és Tomi hívott.
- Szia babám- mondta Tomi.
- Szia hát te? Ilyenkor nem szoktál hívni- tanakodtam.
- Csak jó éjszakát akartam kívánni, holnap hányra is kell mennem?
-  Neked is jóéjt, és 11-re. De várj ha 11-re kell menni max 2 órát leszek ott akkor elmehetünk még az erdőbe - mondtam izgatottan.
- Okés, akkor majd ott találkozunk! Aludj jól! Puszi.
A szállás
- Neked is, imádlak szia. Végre lefekhettem és egy 10 perc után el is aludtam. Reggel kialudtan boldogan keltem fel gyorsan felöltöztem megcsináltam a hajam és indultam is. Tomi már ott várt a kapuban. Együtt bementünk és őt megkértem,hogy üljön le a nézőtérre, én pedig hátra mentem a színpad mögé. Elő is adtuk a színdarabot mindenki meghatottan figyelemmel végig kísérte a tekintetükkel. Végül egy színvonalas előadást sikerült produkálnunk. Mikor végeztünk Tomival már indultunk is az erdőbe. Meg is érkeztünk végül a Bükkbe mentünk. Át is öltöztem a balettruhából. Elfoglaltuk a "szállást", kipakoltuk a cuccainkat, és elmentünk kirándulni az erdőbe. Hamar
besötétedett. Gyorsan vissza indultunk a faházikóba. Elég luxus faház ez mert volt benne tv meg mosdó meg hűtő meg ilyenek.Amit nem értek mert egy villanypózna se volt a könyéken de mindegy. Átöltöztünk a hálóruhába és megkezdtük a kalandot. Elsőnek letepert engem aztán levetkőztetett és lefolyt az egész folyamat. Végül is nagyon élvezte mind a kettőnk, izgalmas volt. Annyira kifáradtunk, hogy miután végeztünk el is aludtunk.